Ott üldögéltünk a szökőkútnál még miután bedobáltuk az aprót. Éreztem, hogy pattog közöttünk a levegő és reméltem, hogy Kristen is észreveszi. De ő, ha észrevette is, nem szólt, csak mosolyogva mesélt az otthonáról és, hogy mekkora kuplerájt tart a házban. Mesélt az állattartási kísérleteiről, mikor sikerült fishbone-t gyártani néhány aranyhalból, feladta a kísérletezést, de mindig is vágyott egy nagyobb testű állatra, mint például egy kutyára. Ebben osztozott a véleményünk, és közösen nevetve ecseteltük az aprócska zsebkutyák iránt érzett szánalmunkat. Egyikünknek sem tartoztak a kedvencei közé a földszintes dögök, és mindkettőnknél a kutya a bernáthegyinél kezdődött. Meséltem neki, hogy a szüleinknél volt egy aranyszínű Golden retriverünk, és ő csillogó szemekkel hallgatta a mesémet a szüleimről és a régi életemről. Véletlenül az órámra tévedt a tekintetem, és szomorúan konstatáltam, hogy ideje hazamenni. Körbenéztem, de már csak mi maradtunk a téren, sőt a környező utcácskákban, mindenhol leállt már az élet. Talán a közeli pubokban még mindig buli van, de nekem már nem volt sem elég energiám, sem elég ingerenciám bulizni. Mikor megosztottam Kristennel, egyetértően bólintott, majd nagyot ásított.
– Menjünk – mosolyogtam rá. És lovagiasan a karomat ajánlottam neki. Ő nevetve pukedlizett, majd elfogadta a karomat. Így vonultunk végig London kihalt utcáin, és engem egy boldog nyugalom árasztott el, minden egyes Kristennel töltött percben. Értetlenül, elgondolkozva néztem az arcát, keresve valami válaszfélét, de sajnos mosolya nem volt olyan beszédes, mint szemei. Kékeszöld szemei csillogva jártak az utcán, mindenegyes négyzetcentiméterét átkutatta a városnak. Mosolyogva nézett jobbra, s balra.
Mikor hazaértünk, elvettem kabátját, majd az enyémmel együtt felakasztottam a fogasra.
– Köszönöm szépen – kezdte Kris kicsit pironkodva, de határozottan vidáman. – Az estét, a vacsorát, azt, hogy itt lehetek.
– Ne marháskodj! – legyintettem. – Semmiség, és igazán örülök, hogy jól érzed magadat. Féltem, hogy halálra fogod unni magad egy ilyen ’vidéki fószer’ mellett.
– Köszönöm – ismételte meg, majd egy puszit nyomott az arcomra. – Fürdőszoba?
Komolyan össze kellett szednem a gondolataimat, ahhoz, hogy válaszolni tudjak erre az igen bonyolult kérdésre. Kissé megráztam a fejem, hogy kitisztuljon az agyam, majd a kérdésre koncentráltam. Mit is kérdezett? Ja, megvan!
– Uhm, persze! Menj csak! – mutattam a fürdő irányába. Miután eltűnt az ajtó mögött, villámgyorsan a tető felé lépdeltem. Útközben felkaptam egy doboz cigarettát, kinyitottam az ajtót. Kimentem a tetőre és arrébb löktem a hamutartót, majd nekidőltem az ablakpárkánynak. Nem volt olyan hideg, bár melegebbre számítottam, mikor kimentem, mégsem fordultam vissza kabátért. Csöndben rágyújtottam és hagytam, hogy a füsttel együtt elszálljanak a gondolataim is. Gondolkodtam, arról az állapotról, ami Kristen és köztem van, és arról, hogy én hogyan vélekedem felőle. Egyértelmű, hogy egy nap leforgása alatt barátok lettünk, méghozzá elég jó barátok szerintem. Egy ismerőst, akit nem szívesen látsz, nem engedsz be a házadba, ráadásul nem aludhat az ágyadban. Mondjuk Kristen egyébként sem akárki, de nem azért ragadott meg, mert sztár. Persze, persze Hollywood, csillogás, meg kutyasegge, de az én eszemet még nem vette el ez az egész. Azt hiszem, hogy nem lettem több, illetve persze tapasztalattal, de nem érzem úgy, hogy több lábbal állnék a földön attól, hogy szerepeltem a Harry Potterben. Nem érzem, hogy Rob eltűnt volna belőlem, az igazi Rob, aki mindig is voltam. Talán az rányomja a bélyegét a viselkedésemre, hogy láttam már Kristent a vörös szőnyegen és egy kicsit nehéz úgy kezelni a dolgokat, mintha csak egy lány lenne a szomszédból. Ráadásul nemsokára össze leszünk zárva hat hónapra, így talán előnyömre válik, ha nem utáljuk egymást, mint a rohadt tököt.
Viszont volt valami, amiben nem voltam biztos. Én csak szimpla barátságot érzek iránta, vagy ez már beteges imádattá nőtt? Szerintem egy kicsit többet látok benne, mint egy átlagos barátban. A szemeit, a beszédét, az arcát, a stílusát. Nem tudom eldönteni mi lenne jobb. Ha letesztelném, és elkezdenék nyomulni, vagy ha szép csendben lekopnék? Az a probléma, hogy nem tudom, Kris milyen véleménnyel van rólam. Biztosan hálás, hogy itt lakhat, bár megengedhetne magának akár egy egész lakosztályt egy neves szállodában. Mégis hozzám jött, engem hívott fel, nem pedig egy neves szállodát. Ez elég jót jelent… Mármint, ha az jónak számít, hogy mégsem jeges alattam a talaj. Azt hiszem, részemről sem az északi sarkról indul, hanem jóval közelebbről. Bár még nem tudom eldönteni, hogy miért, vagy hogyan. Holnap talán tisztábban fogok látni, hiszen ma minden olyan gyorsan történt. Mintha hetekkel ezelőtt lett volna, hogy felkeltem.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy nagyon furcsa íze lett a cigarettának, és csak akkor vettem észre, hogy már a füstszűrőt szívtam. Gyorsan elnyomtam a csikket, majd bementem a konyhába és ledöntöttem egy pohár vizet, hogy kicsit lenyugodhasson a gondolkodásom. Nem sokat kellett kéretni az agyamat, hamar lelassult, így éjfél környékére. Kényszerítettem magamat, hogy ne feküdjek le a kanapéra, mert akkor garantáltan ott maradtam volna. Akkordokat fogtam le az ujjaimmal a levegőben, eddig elő nem adott, érdekes dallamokat játszottam a levegőben, hogy teljen az idő.
Pár perc múlva nyílt a fürdő ajtaja, és egy hatalmas gőzfelhővel együtt kilépett rajta Kristen. Egy törölköző volt köré tekerve, és elpirult, mikor meglátta, hogy őt nézem.
– Elfelejtettem bevinni a pizsamát – szabadkozott. Én csak megráztam a fejemet, majd elindultam a fürdő felé. Ő belépett a szobámba, én pedig a fürdőbe. A meleg, párás levegő mellett Kristen kókuszos illatú tusfürdőjének az illata is megcsapott. Finom illatú volt, bár magamra sose kentem volna ilyet. Illett Krishez. Gyorsan lezuhanyoztam, aztán felvettem a fürdőszobaszekrényben tárolt pizsamaalsót. Hiába kellett odakint kabátban járni, itt a hetediken mindig meleg volt az alattunk és mellettünk lévő lakások, no meg a saját fűtésünk miatt. Simpson családos alsóban mostam fogat, majd támolyogtam el a kanapéig. Felnyitottam, és előpecáztam az ágyneműt onnan. Hanyagul leterítettem, a fejem alá egy párnát, magamra meg egy takarót kaptam. Már nem zavart az ágy kényelmetlensége sem, és egészen el is feledkeztem róla, hogy ki alszik épp az ágyamban. Azonban nem törődhettem sokat gondolataimmal, hamar lecsukódtak szemhéjaim, és ha akartam se, tudtam volna felnyitni őket másnap reggelig.
***
- A kurva életbe! – káromkodva keltem fel reggel, mivel a hátam és a nyakam merő lángtenger volt a fájdalomtól. Sikerült elaludni magamat, ami elég kellemetlen hátulütőket hordozott magával. A faliórára pillantottam, s az fél hatot mutatott. Korán volt még, de nem voltam képes tovább aludni azon az istenverte kanapén. Esküszöm, beszerzek egy kényelmesebbet! Mikor fel is került ülnöm, nagy nehézségek és nem kis fájdalom árán, a idegesen a hajamba túrtam. Nem tudok bemenni a szobámba, mert Kristen még mindig alszik. Sóhajtva támolyogtam a fürdőszoba felé. Hogy elüssem az időt, fogmosás közben mindenféle állatokat, meg betűket firkantgattam a tükörre. Nem is figyeltem oda, miket csinálok, amíg egy Kristen feliratot nem láttam a tükrömön. Nagyot néztem, és gyorsan letöröltem a fogkrémet. Veszélyes dolog fogmosás közben elengedni a fantáziádat! Állapítottam meg, és kiöblítettem a számat. Elmostam a fogkefét, és a bögrébe hajítottam. A nyakfájásom már szinte el is múlt, úgy hogy előkotortam a szennyesládából a tegnapelőtti melegítőmet. Ahogy láttam magamat a tükörben, eszembe jutott, hogy egy kicsit fel kellene turbózni a kockákat a hasamon, mert mégiscsak egy szupersexi vámpírt fogok játszani, és kezdtek eltűnni a téglácskák.
Miután felöltöztem, kimentem az utcára, és elkezdtem egy nem túl nagy kört futni a házak között. Elhaladtam a cukrászda mellett, és intettem a táblát rakosgató Dannek. Először kikerekedtek a szemei, és megütközve nézett rám, mintha elmebeteg lennék, de aztán rendezte vonásait és röhögést visszafojtó vigyor kíséretében integetett. Megráztam a fejem és továbbfutottam. Sarkot sarok után tettem meg, utcát utca után futottam végig. Egy idő után azonban elég unalmas lett, és kezdtem kifogyni a szuszból is, így visszafordultam, hogy hazamehessek. Legközelebb hozok magammal valami elfoglaltságot, na, nem kötögetni fogok, de egy IPod, vagy egy MP3 segítene a dolgon.
Visszaérve lógó nyelvvel vetődtem a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár vizet és egy szuszra megittam az egészet. Aztán újra megtöltöttem a poharat és azt is kiittam. Ránéztem a mikrón lévő órára, ami hét tizenötöt mutatott. Sóhajtva mentem a kanapéhoz, visszatettem az ágyneműt a tartójába, majd bedőltem a párnák közé. Talán a futás miatt, talán a tegnapi hosszúéjszaka miatt, de ismét elnyomott az álom.
Furcsa fényekkel teli diszkóban találtam magam, de még tizenhat éves koromban. Ott volt Kristen is, és az összes régi haverom is. Dan egy gitárt nyomott a kezembe, a zene elhalkult, és a fényeket az arcomra irányították. Idegesen és értetlenül néztem a hangszerre, majd a körém gyűlt népes tömegre. Egyre gyorsabban és gyorsabban váltottam a tekintetemet a gitár és az emberek között. Órák tikk-takkolását hallottam a fülemben, s éreztem, hogy körülöttem forog a világ. Idegesítően ketyegtek körülöttem azok az átkozott órák és az kívántam, bárcsak eltűnhetnék előlük. Aztán hirtelen abbamaradt a kattogás, helyette Kristen selymes hangját hallottam, ami kicsit túlságosan is csúszós volt, ahhoz, hogy hasonlítson az eredetire. Gunyorosan, vigyorogva suttogott a fülembe:
Rob, te túl kevés vagy!
Váratlanul az álomnak vége szakadt, de az utolsó mondat még mindig ott vízhangzott a fejemben, mint valami idegesítő duruzsolás. Túl gyorsan ültem fel a kanapén, és meg is tántorodtam. Nyugtalanul túrtam bele hajamba, s összerezzentem, mikor kinyílt, majd becsapódott az ajtó.
– Jó reggelt álomszuszék! – köszöntött Kristen, mire felé fordultam.
– Neked is – köszöntem. – Én már hamarabb ébren voltam – mosolyogtam erényesen.
– Én már voltam is lent a boltban – vágott vissza.
– Én is, körbefutottam a fél kerületet – vigyorogtam, hátha talál valami jobbat, de még szélesebb lett a vigyor a képemen, mikor csak hümmögni tudott, de überelni már nem.
– Hoztam reggelit – terelt inkább. – Remélem, szereted a fánkot.
– Mi az hogy! – álltam fel, mikor beért a konyhába, egy nagy papírzacskóval a kezében. Elkezdte kivenni a csomagból a kisebb zacskókat, én pedig tányérokat vettem elő. – Kérsz kávét? Vagy kakaót, vagy valamit?
– Már vettem – húzott elő egy műanyagpoharat – És neked is.
– Oh, köszönöm – mondtam, kínosan a hajamba túrva. Nem igazán szoktam reggel kávét inni, inkább a csokoládé jótékony agyserkentésében hiszek, mint a koffein ilyenfajta adagolásában. Mindegy, majd kidobom, mikor nem veszi észre. Vagy kiöntöm az emeletről valamelyik járókelő fejére. Szép kis ébresztés lenne. Megterítettem a kicsi asztalon, majd a reggelit is odavittem. Kristen kihúzott egy heti hírekkel teli újságot, de nem azt a fajta sztárokkal kapcsolatos szennylapot.
Egyetértő csöndben falatoztuk a reggelit, én szürcsöltem a kakaómat, ő pedig a kávéját. Felnyitottam az újságot, és kicsusszant belőle, egy másik, színes lap. Nem is a színei, vagy a címe ragadott meg benne, hanem a címlapfotó és a tartalom.
– A rohadt életbe! – vettem kezembe az újságot, és dühtől remegő kezekkel vizslattam a lapot. A saját képem nézett vissza rám, mellettem Kristen egyik képével. – Már ezen is felkapják a firkásztollat!
Kristen kikapta a kezemből az újságot, és elkomorodó tekintettel olvasta a címkéket.
– Ezt nem hiszem el – tátogta hitetlenkedve.
– Ki kell mennem – mondtam, majd fortyogva felkaptam a cigis dobozt és kiléptem a tetőre. Nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan vége a nyugalmunknak. De legjobban nem is ez zaklatott fel, hanem a cím. „Tiniszerelem?” Hogy is képzeltem, hogy szerelmes vagyok?! Kristen egy tizenhét éves lány, én pedig már huszonkettő leszek. Oké, hogy a kor nem számít, meg minden, de Ő még nem is nagykorú! Tulajdonképpen pedofilnak érzem magamat. Belezúgni egy ilyen csajba… Ráadásul Kristen Stewartba. Gratulálok magamnak, és ki lehetne tűzni a hátamra egy balek feliratot is. Akkor talán elkerülne a csúf valóság, és végre lenne egy kis nyugtom. De a sajtónak meg kell élni valamiből, így minden kis ügyet felfújnak. Hogy is képzeltem, hogy belezúgok? A francba Rob! Ez a kapcsolat meg van buktatva, pedig még el sem kezdődött. Nekünk nincs közös jövőnk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése