6. fejezet - Ilyen az én formám

Sziasztok!

Megjött a következő fejezet, hála a borzalmas időjárásnak, ami miatt kicsit megrövidült a nyaralásom. Remélem tetszeni fog. Jó olvasgatást: Tyta

Fél órába és öt szál cigibe telt, mire teljesen lenyugodtam. A dühöngés minden energiámat felemésztette, ami megmaradt a futás után. Nagy nehezen bevánszorogtam a lakásba, ahol megcsapta az orrom a fánkok édes illata. Összefutott a nyál a számban. Elindultam a konyha felé, nem is tudtam, hogy mit teszek, az ösztöneim irányítottak. Borzasztóan éhes voltam, nem is gondoltam bele, milyen lesz találkozni Kristen-nel. Biztos kínos…

Meghökkentem, amikor megláttam a „csajomat”. Nem tűnt zaklatottnak. Sem dühösnek. Jóízűen falatozta a reggelijét, és szürcsölgette a kávéját, arcán egy hatalmas mosollyal.

- Azt hittem, leugrottál a tetőről. Tudod, kezdtem komolyan aggódni érted. Még azt hiszik, én löktelek le. – Nem tudom, hogy hangja csilingelését csak ügyesen tettette, vagy tényleg ennyire feldobta az újság vezércikke. – Szerelemből gyilkosság. Kristen Stewart tébolyult állapotában letaszította háza tetejéről Robert Pattinson-t, aki a partnere lett volna a híres Twilight Saga megfilmesített változatában. Nem tudni, hogy a fiatal színésznőt mi dühítette fel ennyire. A részletek hamarosan következnek, csak itt, a Londoni Híradóban. – imitálta egy tévébemondó hangját. Hangosan kacagott saját előadásán. Én csak egy halvány mosollyal jutalmaztam a produkciót.

Lehajoltam, hogy felkapjak egy fánkot az asztalról, de valami egészen más akadt a kezembe. Lenéztem, és láttam, hogy azt az átkozott újságot szorongatom, pont annál a cikknél kinyitva. Gyorsan eldobtam és hátráltam pár lépést.

Kristen megköszörülte a torkát, és nyugodt rábeszélő hangon így szólt:

- Tudod, nem harap, és nem okoz maradandó, vagy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket sem. És egészen vicces.

- Te elolvastad? – el sem akartam hinni. Azt hittem, őt is kiborítja majd a pletyka. Még kibírtam volna, hogy jókedve van, és nem úgy reagál, mint én. De abba még belegondolni is rossz, hogy tudja mit írtak a cikkben. Mert elolvasta. Ez hihetetlen…

- Rob, figyu. Én kíváncsi voltam rá milyen sületlenségeket hordanak össze. Amikor szerepeltél a Harry Potterben, nem történt veled semmi hasonló?

- Nem mondanám… - igazából semmi hasonló nem történt még velem és lövésem sem volt róla, hogy kell kezelni. Amikor Cedric-et alakítottam minden könnyebbnek tűnt. Nem hoztak össze senkivel, még a forgatások kezdete előtt, nem szerepeltem címlapokon, szépen nyugisan éldegéltem. Az emberek elkönyveltek a bátor, erős fiúnak egy világhírű filmből, aki a végén meghal.

- Szerintem olvasd el. Meg kell edződnöd. Még több tucat ilyen esettel fogsz szembetalálkozni, és nem rohanhatsz el mindig dohányozni. – mintha olvasna a gondolataimban. Hihetetlen! – Na, én most megyek, jó olvasgatást!

- Várj csak egy kicsit! Ha jól emlékszem te is ki voltál akadva az elején, és nem úgy festettél, mint akinek minden vágya ez a…

- Még én sem vagyok profi – vágott a szavamba. – Kellett egy kis idő, amíg felmértem a helyzet komolyságát. Ami nulla. Na, de most már tényleg megyek, birtokba veszem a fürdőszobát. Jó olvasgatást! – ezzel kisétált

- Akkor sem fogom elolvasni! Mert… mert… engem nem érdekelnek a hazugságok! – kiabáltam utána. Tudom, tudom, elég gyatra kifogás, de nem akartam, hogy neki legyen igaza.

Eskü, eredetileg tényleg nem akartam elolvasni a förmedvényt, de ahogy ott üldögéltem az asztalnál felötlött bennem a gondolat:

Mi lenne, ha mégis?

Hiszen mi baj történhetne? Semmi, de tényleg. Legfeljebb el kéne szívnom még fél doboz cigit és ezzel még tovább roncsolnám a tüdőmet. De cigi az van itthon, közel a kisbolt is, a tüdőm pedig már most borzalmasan festhet belülről, szóval nem látom akadályát, hogy beleolvassak.

Esetleg megnézhetném a képeket, vagy elolvashatnám a címét.

A következő pillanatban már azon kaptam magamat, hogy mohón falom a betűket, gyűjtöm be a hihetetlennél hihetetlenebb infókat.

„Amerika üdvöskéi egymásra találtak

Kristen Stewartot és Robert Pattinsont kaptuk lencsevégre, amikor a lány Londoni kiruccanása során romantikusan andalogtak és beszélgettek egy szökőkútnál, amibe aztán pénzt dobtak. Nem nehéz kitalálni, mit kívántak…

Úgy tűnik, a Jolie-Pitt házaspár csillaga leáldozóban van, ugyanis új álompár tűnt fel a színen. A világsikerű Twilight Saga könyvsorozatból készült film főszereplői között szerelem volt első látásra, amit a körülöttük lévők is érzékeltek. Megkérdeztük a rendezőt is, aki elég szűkszavúan, de lényegre törően nyilatkozott az esetről:

„Csak úgy szikrázott körülöttük a levegő, amikor találkoztak. Rob még egy kávéra is meghívta Kristent, így együtt távoztak a megbeszélésről.”

Tegnap este Miss Stewart gépe nem tudott felszállni, így a színésznő Londonban marad még egy darabig. A váratlan kiruccanást nem neves szállodákban, vagy régi barátoknál tölti, hanem újdonsült szerelméhez költözött.

Bennfentesek elárulták, hogy a párocska már a következő lépéseket tervezgeti, és megvettek egy házat, amit elkezdtek közösen berendezni, természetesen méregdrága bútorokból…”

- Hah, mégis elolvastad! – kántálta Kristen, mint egy kislány, aki gúnyolódik, ha neki van igaza.

- Mi? Én? Mit? Ja, hogy ezt! Ugyan már, dehogy… - mentegettem magamat és a menthetetlent, majd idegesen kotorászni kezdtem az asztalon, hogy eltüntessem az újságot. Végső elkeseredésembe megpróbáltam precízen a könyvespolc tetejére hajítani a Collision-t, majd hanyagul hátradőlni a széken, mintha mi sem történt volna. Persze, amilyen a formám ez sem jött össze. Az újság ugyan a polcon landolt, de nem a kijelölt helyen, így letarolt két méregdrága vázát, amit még a nagymamámtól örököltem. A széken hátradőlés esetében pedig nem gondoltam végig alaposan a szitut, így az eszembe sem ötlött, hogy nincs háttámlája! Hanyatt estem, pont a hátam fájós pontjára érkeztem. A hideg kőpadlón fetrengve azt kérdezgettem magamban:

Miért pont én? Miért, miért miért…

- Te jó ég, Robert! Jól vagy? Ne mozdulj! Maradj nyugton, hátha megsérültél. – Kris szemmel láthatólag már nem mulatott olyan jól, mint az előbb, illetve az újságos jelenetnél, hanem komolyan megijedt.

- Ugyan már, nyugi, kutya bajom. Fel is tudok ülni, látod? Uhhh… - hát, nem tudtam felülni.

- Hívom a mentőket.

- Ne.

- De muszáj, lehet, hogy komoly bajod esett! - kiabálta

- Ne ordíts, mert én is pánikba esek!

- Én nem is pánikolok! – makacskodott.

- Akkor miért nem beszélsz normálisan? – kérdeztem.

- Mert féltelek, te idióta!

- Tényleg? – folytattam lágyabb hangon.

- Igen. – letérdelt mellém, és kisimította a hajamat az arcomból. – Tényleg.

Percekig néztünk egymás szemébe, végül ő törte meg a csendet.

- Komolyan hívom a mentőket. Akkor is be kell menned a kórházba.

- De bemegyek én magamtól is, ha ennyire szeretnéd. – ajánlottam, mert tényleg rühelltem, ha mentővel visznek valahova. Az emberek megbámulják az autót, és elgondolkoznak rajta, hogy vajon ki is sebesülhetett meg. Mintha mindenki kibeszélne. Ráadásul milyen cikk lenne ebből, ha azoknak a szemét firkászoknak a fülébe jutna.

- A gond csak az, hogy felülni sem tudsz, nem hogy járni, vagy buszozni!

- Már megint kiabálsz! Ne kiabálj! Idegesít!

- Most te kiabálsz. – utálom ha, igaza van. – Megyek és tárcsázok.

- De… - próbáltam a szavába vágni

- És nem érdekel, mit mondasz, úgy sem tudsz megakadályozni, mert én tudok sétálni és mozogni, te pedig nem. – És megint igaza van.

A másik szobából hallottam, ahogy beszél valakinek a telefonba, de nem tudtam kivenni, hogy mit mondd. Gondolom az alap infókat. A címem, a sérülés, hogy mikor történt, látszatra mennyire súlyos, ecetera, ecetera.

- Azt mondták, 5 perc és itt vannak. – közölte, amikor visszatért.

- Csúcs… - mondtam és lehunytam a szemem.