1. fejezet - megkésett hívás

A nyitó fejezetet tőlem, Agnyesztől olvashatjátok. Remélem tetszeni fog!

A hírnév ára

Kipp-kopp. És megint csak: kipp-kopp. Egyre hangosabban hallatszik. Rettentően idegesítő, főleg, ha az ember nagyon ideges. Pár pillanat én most nagyon ideges vagyok.
Az eső hangosan kopog a háztetőn. Kipp-kopp. Idegességemben én is dobolnék az ablakpárkányon az ujjaimmal, de az még inkább idegesítene. Inkább csak maradok a széken, és továbbra is bámulok ki az ablakon.
Százezredére is megnézem a mobilomat. Semmi újdonság. Pedig már hívnia kellett volna. Na igen, kellett volna. Még nem hívott. Mondtam neki, hogy bármilyen késő van, hívjon. Direkt hangsúlyoztam: bármilyen későn.
Hajnali négyet ütött az óra. Már ilyen késő van! És még mindig nem hívott. Hihetetlen ez az ember. Hihetetlen. Miért nem képes felemelnie a telefonját, előtte tárcsázni a számomat, és megmondani a hírt. Kérdem én, olyan nehéz?
Valószínűleg nem. De Tylernél az ember már nem tudhatja. Hihetetlen, képes hat órán keresztül húzni az ember idegeit. Nyúz, igazából. Szerintem nem kaptam meg a szerepet. Biztos ezért nem hív. A jó hírt bezzeg azonnal közölné velem.
Kipp-kopp.
Ez nagyon feldühített! Erős vágyat éreztem, hogy valamit összetörjek. Talán az elmúlt hat órában elfogyasztott alkohol mennyiség ment az agyamra. Ami azért nem kis adag. De nem engedtem a kísértésnek. Még tartogattam ezt a vágyat akkora, mikor megkapom a hívást és Tyler közli velem, hogy nem kaptam meg a munkát. Mert biztos, hogy nem fogom megkapni.
Egyelőre összefontam a karom, és a szék háttámlájához szorítottam a kezeimet. Az nem zavart, hogy a szék fordítva áll, mint ahogy ülni kéne rajta. Ez a szék szerencséje. Ha nem feszíteném oda a kezem, akkor már valószínűleg darabokban állna.
Üres tekintettel bámultam ki a nyitott ablakon. Éppenséggel nem volt meleg, de jót tett a friss levegő. Segített megőrizni a hidegvéremet. Odakint zuhogott az eső. A kipp-kopp csak még hangosabb lett.
A lakásom ablaka, igaz hogy a főútra nézett, bár most az esőcseppek kopogásán kívül nemigen lehetett mást hallani. Néhány autó lézengett még az utakon. Azzal a háztömbbel szemben, melyben én éltem, egy kis, elhanyagolt kocsma volt. Pár hulla részeg ember vidáman fújta nótáját. A zene jó hangos lehetett, de ide fel, a tízedik emeletre alig szűrődött fel.
Körülöttem egy jó pár whiskys üveg pihent a földön. Eléggé betett nekem. Nagyon, nagyon sok alkoholtól leszek csak részeg. Ami elég ritkán történik meg velem. Hm, mikor is volt utoljára? Nem, sajnos nem emlékszem.
Újra a lent, most már táncoló emberekre függesztettem a szemem. Más néznivaló nem igazán akadt. Mi lenne, ha én is lemennék ezekhez az emberekhez, és én is hulla részegre innám magam?
Nem. Inkább a hívás után.
De mikor hív már fel? Tehetetlenül beletúrtam össze-visszaálló hajamba. A helyett, hogy felkapnám a táskámat és elindulnék ki a világba, amit legszívesebben tennék, csak ültem továbbra is a széken.
Hajnali fél öt. Most komolyan! Mi tarthat ilyen sokáig egy Tylernek? Fel nem foghatom. ha hétkor azzal hív fel, hogy nem akart zavarni, én kitekerem a nyakát!
Most már megállíthatatlanul doboltam az ujjaimmal. Valami megpattanni látszott bennem, de még tűrtem.
Már végleg lemondtam a hívásról. Biztosra veszem, hogy azért nem hív, mert nem kaptam meg a szerepet. Hah-ha! Én, mint Edward Cullen! Nevetséges! Biztos, hogy nem alakítottam jól a szerepet, pedig rengetegszer olvastam el a könyvet.
Már végleg lemondtam mindenről. A telefonomat akár ki is hajíthatnám az ablakon. De nem fogom. Mindegy is. Ezt az éjszakát, vagy inkább hajnalt még átvirrasztom, reménykedve.
Már láttam a hajnali derengést. Még soha nem voltam ébren a napnak ebben a szakában. Legalább láthatok életemben egy napfelkeltét. Szerencsére az eső már csak szemerkélt.
A két részeg ember, már békésen aludt a földön, a kocsma pedig zárni látszott. Már nagyon korán van! Tyler, letekerem a fejed!
Az ujjbegyeim már lüktettek a dobolás iramától és erősségétől. Pár pillanat nem éreztem fájdalmat, de azért csak folytattam. Tudtam, hogy ha abba hagyom, akkor rettenetesen fog fájni.
Viszont kezdtem elálmosodni. Talán jobb lenne, ha egy kicsit lehunynám a szemem...
Telefoncsörgés ébresztett. Odakint már világos volt. Eltűnődtem rajta, hogy vajon mennyi is lehet az idő. Aztán hamar leesett, hogy fel kéne venni a telefonomat. Nem lesz egyszerű mutatvány. Ha megpróbálok felülni, akkor valószínűleg beverem a fejem az asztalba. A lábamat ár meg sem próbáltam kibogozni az összetört szék darabjaiból, inkább az asztalt is lerántottam.
Az asztalon volt a telefonom, mely most hangos koppanással földet ért. Gyorsan felkaptam, és a fülemhez szorítottam.
- Rob? – kérdezte Tyler.
- Igen! Mi a pokol fészkes fenéért nem tudtál előbb hívn...
- Rob, nyugi! Nyugodj már le.
- De hát én mondtam, hogy hívj, miért nem tetted me...
- Idefigyelj! Tiéd az állás! Megkaptad a munkát! Hallod öregem? Robert! Hol vagy?
Már nem voltam sehol, mert a telefon kicsúszott zsibbadt ujjaimból, és ismét a padlón landolt. Rettenetesen ramatyul éreztem magam. Hát, perszem túl sokat ittam. Ezek szerint másnapos vagyok.
Megpróbáltam felküzdeni magam. Ez nem lesz egyszerű mutatvány. Kicsúsztam az asztal alól, és kezemmel arrébb söpörtem pár whiskysüveget. Aztán kihúztam a lábam a szék darabjai közül. Hogy is tört össze? Már nem emlékszem.
Majd felültem, és testemet kifordítva a faliórára pillantottam. Tíz óra múlt öt perccel. Vissza kéne hívnom Tylert, de semmi kedvem sem volt hozzá. Szédelegve felálltam, azzal hogy megyek és jó alaposan fogat mosok, eltüntetem az alkohol minden nyomát a számból.
Ezzel is megvoltam, és úgy döntöttem, hogy letusolok. Méghozzá hűvös vízzel. Ez egy kicsit lenyugtatott, és sikerült előkotornom az agyamból a mai hívást. Megkaptam a munkát. Én leszek Edward Cullen.
És olyan híres színészekkel fogok együtt dolgozni, mint Ashley Greene, Nikki Reed, Kellan Lutz. Na meg Kristen Stewart. Ő lesz Bella. Az én szerelmem. Ez így különlegesnek hangzik.
Már nagyon várom, hogy megkapjam a szerepemet. Biztos rengeteget kell majd gürcölni vele, de nem bánom. Biztosan élmény lesz ekkora hírességekkel dolgozni!
Mikor már vacogtam a sok hidegtől, gyorsan kikászálódtam a zuhanyzóból, és a konyha felé vettem az irányt. Különleges nap van, úgyhogy ma palacsintát csinálok. Ritkán főzők, de akkor jó sokat. Így hát elkészítettem a palacsintaadagomat és kiültem a tetőre. Bármilyen furcsa, a legfelső emeletnek van egy kis tetőtere és hál istennek az pont az enyém.
Rengeteg szép emlék fűz ehhez a helyhez. Itt töltöttem életem egyik legszebb évét. Csak ültem a tetőn és zenéltem. Csak hagytam, hadd fussanak az ujjaim a húrokon. És ez fantasztikus volt.
Ahogy kiültem kis asztalkámhoz, gitárral a kezemben elárasztott az emlék. Hidegben-melegben télen-nyáron kint ültem, és csak zenéltem. De ez már rég volt.
Szóval kiültem ide a palacsintás tányérommal, jó erősen nyakon öntöttem kakaóporral, és igyekeztem nem mind megenni.
Ma fel kell még hívnom Tylert, és el kell menni az irodába aláírni a szerződést. Ettől a gondolattól bizsergett az ujjam. Új élmény, új kihívás. Szeretem a kihívásokat.
Úgy döntöttem, hogy a gitározást inkább kihagyom. Tyler és az ő telefonja...
Bementem a lakásomba és előkotortam az asztal alól a telefonomat. Elég nagy volt a kupleráj, de van még időm rendet rakni.
Tárcsáztam a számot és a fülemhez emeltem a telefont.
- Hallo? – szólt a telefonba Tyler unott hangja.
- Rob vagyok.
- Szia! Miért csaptad le a telefont! Beszélnünk kellett volna szerződésről, mi egy más!
- Tudom, bocsi. Pont ezért hívtalak most. Mikor kell bemenjek?
- Hm, úgy körül-belül fél óra múlva.
- Rendben, ott leszek.
Ennyi volt a beszélgetés. Ha fél órán belül oda kell érjek gyorsan el kell készüljek. A szám márpedig alkoholszagú, a ruhám gyűrött, és a busz tíz percen belül indul.
Gyors iramra kapcsoltam és a szobámban próbáltam úgy manőverezni, hogy nem lépjek üvegszilánkba, és előkotortam egy viszonylag rendes állapotban lévő inget. A farmer, amit tegnap viselten tökéletesen jó volt úgy, ahogy volt, ezért azt vettem vissza.
A hajam lehetetlenül állt, de nem zavart. Gyorsan végigszántottam egy hajkefével. Majd betömtem egy csomagnyi rágót a számba. Remélhetőleg elveszi a whisky szagát. Kicsit megpofoztam magam, hideg vizet locsoltam az arcomra, és sikeresen kiléptem az ajtón. Lerohantam a lépcsőn, át az útkereszteződésen és sikeresen lefékeztem a buszmegállóban.
Szerencsém volt. A busz késett pár percet, így éppen elértem. Felszálltam és leültem az első helyre, amelyen megakadt a szemem. Közvetlenül mellettem egy idős hölgyike ült és kötögetett. Elég nagydarab volt, alig fértem el tőle. Lélekben már felkészültem a tízperces útra, melyet ezen a zsúfolt járművön fogok eltölteni.
Unottan bámultam ki az ablakon. Az autók száma egyre sokasodott, amint közeledtem a belváros felé. Régen itt éltem én is, de megelégeltem a folytonos füstszagot és lármát, ezért költöztem.
Ahogy nőtt a forgalom, feltűnt, hogy lassan le kéne, szálljak. Felpattantam a hölgyike mellől, aki már édesen hortyogott és megnyomtam a leszállást jelző gombot. Amint kinyílt az ajtó én kivágódtam rajta, és rohantam az irodába.
Elég magasan van, és mintha a sors akarná úgy, hogy ne érjek oda, a liftre ki volt akasztva egy tábla: ROSSZ. Szuper. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Sikeresen felértem, és benyitottam egy takarosan berendezett irodába. A falak színe zöld volt, ami harmonizált a rengeteg növénnyel, amely az irodában található volt.
Odamentem a recepciós kisasszonyhoz:
- Robert Pattinson vagyok. Kérem, tudna segíteni? – kérdeztem mézes-mázas hangon.
- Természetesen? Mit tehetek önért? – csicseregte.
- Hol találom George Brownt?
- Menjen végig azon a folyosón – intett jobbra, egy kis folyosóra, melyet eddig észre sem vettem – és balra a hatodik ajtó.
- Köszönöm. - Nincs mit.
Hatodik ajtó. George Brown a menedzser. És ott lesz még Stephine Meyer, Tyler Mason, na meg a többi szereplő. Benyitottam egy elég nagy irodába, melynek a közepén egy hatalmas ellipszis alakú íróasztal terpeszkedett, melyet már körbeülték. Egy hely azért még akadt.
- Jó napot. Robert Pattinson vagyok – dadogtam egy kicsit. Ezt onnan tudom, hogy Tyler a kezébe temette az arcát.
- Köszönjük, hogy megtisztelt minket a társaságával – mondta Mr. Brown.
Gyorsan felmértem a termet. Egyetlen egy szék maradt csupán, az is Kristen Stewart és, gyanítom Nicolas Flumen között volt. Nicolas a rendező. Remélem, jóban leszünk. Odasiettem, és lehuppantam a székre.
- Tehát ami a szerződéseket illeti, a papírok itt vannak, kérném, hogy mindenki olvassa el és annak függvényében döntsön – mondta, s azzal kiosztotta a papírokat.
Átfutottam a kétoldalas szerződést. Semmi kivetnivalót nem találtam vele kapcsolatban és, mikor láttam, hogy mások is toll után nyúlnak, én is megragadtam egyet.
Lefirkantottam a nevem a nekem kijelölt helyre. Aztán visszaraktam a papírt az asztal közepére.
- Hát akkor, uraim, örülök, hogy a közeljövőben együtt dolgozhatunk – mondta George, miután átlapozta a papírokat.
Én is örültem. Teljes szívemből.